A 64. évfolyamánál tartó Magyar Nemzet az egyik legpatinásabb magyar újság. Konzervatív, nemzeti - liberális ellenzéki lapként indult 1938-ban, Pethő Sándor, a kor legrangosabb publicistájának szerkesztésében, a Gyáriparosok Országos Szövetsége és a Takarékpénztárak és Bankok Egyesülete anyagi támogatásával. A lap nagy korszakait, betiltásait és újrakezdéseit, történelmi szerepvállalásait a magyar sajtótörténet tartja számon. A jelenben is azokhoz a társadalmi rétegekhez szól, amelyeknek értékrendjében a polgári eszmények az elsődlegesek, életükben a műveltség az erkölcs, a teljesítmény, az európaiság a mérték. Olvasói körében domináns a meglévő és alakuló középosztály, a gazdasági jövőt meghatározó vállalkozói réteg, valamint a magasan kvalifikált európai orientációjú értelmiség.
Szerkesztési szakmai alapelve a kor megkövetelte hírérzékenység, a hitelesség és a nagy szellemi elődök inspirálta hagyományőrzés. Hagyományőrzés stílusban, korrektségben, műfaji sokrétűségben, ami természetesen nem mond ellent az új iránti fogékonyságnak. A lap megváltozott arculata is a látvány és a közlendő harmóniájára törekszik tagoltságával, nagy képeivel markánsan megkülönböztetve magát a versenytársaktól.
A Magyar Nemzet 2000. április 17-től megújult formában, terjedelemben, tartalomban gazdagodva jelenik meg. A Napi Magyarország című napilappal történt összevonása során, jelentősen növelve olvasói táborát, az országos politikai napilapok közül mind a megjelent, mind az eladott példányszám alapján Magyarország második legnagyobb politikai napilapjaként az állandóan változó médiapiac stabil tényezőjévé vált.
A Magyar Nemzet napi nyomott példányszáma meghaladja a 100 ezret, 54 ezer előfizetővel rendelkezik. Hétfőtől péntekig 20 oldalon jelenik meg, a hétvégi kikapcsolódást segíti elő a szombati 40 oldalas terjedelem, amelyben külön figyelmet érdemel a 20 oldalon megjelenő Magazin, amely a mai magyar sajtó egyik legszínvonalasabb terméke. A Magyar Nemzettel együtt kapható hetente a 32 oldalas Műsorújság és Régiók, amely a lap "hatósugarát" növelve, egy-egy tájegység legjelentősebb gazdasági, társadalmi átalakulását mutatja be. Időszakosan jelenik meg az európai integráció kérdéseivel foglalkozó Európa és az autósvilág, autópiac érdekességeit kínáló Úrvezető című kiadvány is.
A késő éjjeli órákban az érdeklődők már a másnapi Magyar Nemzetet olvashatják a 2000. augusztus 20-án megújult Magyar Nemzet Online (
www.mno.hu) weboldalon. A honlap többéves múlttal rendelkezik, látogatottsága folyamatosan növekszik, pillanatnyilag meghaladja a napi 140000 letöltést.
A Magyar Nemzet a hazai napilapolvasók jelentős vásárlóerővel rendelkező rétegeit éri el nap mint nap.