2010. március 1.
Teljes cikk »
|
2010. március 1.
Rendhagyó lapszámokkal és kerekasztal-beszélgetéssel ünnepelte születésnapját a katolikus kulturális és szépirodalmi folyóirat, a Vigilia, amely hetvenöt éve képviseli a kereszténység és az európai kultúra értékeit.
Teljes cikk »
|
2010. március 1.
Teljes cikk »
|
2010. március 1.
Teljes cikk »
|
2010. március 1.
Teljes cikk »
|
2010. március 1.
L. Simon Lászlót az avantgárd költészet markáns alakjaként ismertük meg, akinek a munkáiban az új formák teremtése békés szimbiózisban él a nemzeti elkötelezettség vállalásával. Experimentálisan villódzó versek, prózai művek mellett számos elméleti munkája látott napvilágot a kísérletező irodalomról, képzőművészetről, valamint kultúrpolitikáról is. Harmincnyolc éves fejjel hatodik esztendeje ő a Magyar Írószövetség titkára, most a Fidesz országgyűlésiképviselő-jelöltjeként indul Fejér megye 4. számú választókörzetében. A Magyar Írószövetségben beszélgettünk vele.
Teljes cikk »
|
2010. március 1.
Steinbeck nagyszabású és világhírűvé vált családregénye, az Édentől keletre megihlette már Elia Kazant is, aki 1954-ben nagy sikerű filmet forgatott a műből. A regényt most Spiró György alkalmazta színpadra, az ősbemutatót a múlt héten tartották az Új Színházban. A darabot Szikora János rendezte.
Teljes cikk »
|
2010. március 1.
Szebb, személyesebb ajándékot nemigen lehet elképzelni, mint amilyen Csoóri Sándor születésnapi koncertje volt szombat este a Deák téri evangélikus templomban. Kodály Zoltán és Bartók Béla művei mellett Szokolay Sándor Télvégi tavaszváró című alkotása ekkor csendült fel első ízben.
Teljes cikk »
|
2010. március 1.
Hubay Jenő újjászületése címmel péntek este lemezbemutatót tartottak a Hubay Jenő Zeneteremben. A Hungaroton Classic Hubay Jenő hegedű- és zongoraművei sorozatának tizenharmadik albumát jelentette meg Szecsődi Ferenc hegedűművész és Kassai István zongoraművész előadásában. Világcsúcs született.
Teljes cikk »
|
2010. február 27.
Teljes cikk »
|